Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Az olasz bajnokság (Serie A) 9. fordulójában esedékes folytatás során az olasz válogatott mindkét bajnoki szünet alatti mérkőzésén pályára lépő Napoli-sztár nem lesz tagja csapata keretének kisebb sérülésre hivatkozva, pihentetés gyanánt.
Lorenzo Insigne nem került be az Udinese elleni szombat esti összecsapásra készülő Napoli meccskeretébe, melyre utoljára közel egy évvel ezelőtt, 2017. december 10-én, a Fiorentina elleni döntetlen alkalmával került sor, a csapat azóta esedékes 36 tétmérkőzése mindegyikén kivétel nélkül pályára lépett.
A 27 éves szélsővel kapcsolatban korábban arról számoltunk be, hogy a Liverpool mutat élénk érdeklődést iránta. Insigne 2009-ben kötött profi szerződést az első csapattal, három szezonban kölcsönben szerepelt, 2012 óta viszont kirobbanthatatlan a Napoli keretéből és rendszerint kezdőcsapatából egyaránt.
A két évvel ezelőtti szezonban 20 góllal zárt, összességében pedig már 70-szer volt eredményes a csapat színeiben, vagyis amennyiben további éveken át szolgálja hűségesen szeretett csapatát, hamarosan akár Diego Maradona (115) egykori, ill. Marek Hamsík jelenlegi (120) klubrekordját is megdöntheti.
Insigne idei szezonban szerzett hat góljánál több alkalommal az egész Serie A-ból csak a parádésan rajtoló Krzysztof Piatek talált be, de ma este biztosan nem gyarapíthatja találatai számát a “Partenopei” szélvész gyors bombázója.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…