Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A spanyol bajnokság 12. fordulójában nagyon nehéz helyzetbe került az FC Barcelona, amely hazai pályán szállt szembe a Betisszel, ám hiába tért vissza Messi, nem volt könnyű dolguk.
Egy nagyon jó csapat, a Betis látogatott ezúttal a Camp Nouba, ahol Ernesto Valverdének komolyabban bele kellett nyúlnia a csapatába. Dembele és Coutinho is hiányzott, viszont visszatért Lionel Messi a sérülése után és a kezdőben kapott helyet a nyáron igazol Malcom is. Utóbbi a hétközi BL-meccsen szerzett góljával harcolta ki magának a lehetőséget és habár Valverde sokáig indokolatlanul elhanyagolta őt, a jelek szerint mégis kap egy lehetőséget a bizonyításra.
Malcom jól kezdett, ahogy a Barca egész támadósora is. A Betis eléggé instabil volt az első percekben, feltolták a védekezésüket, de nem helyeztek túl nagy nyomást ellenfelükre, akik így a kialakult nagy területekben tudtak fickándozni. Láthattunk sok látványos összjátékot a hazaiaktól, veszélyes lehetőségük azonban – kissé érthetetlen módon – nem igazán alakult ki. A Betis viszont olykor meg tudott iramodni a középpályán megszerzett labdákkal, ezt pedig még mindig elég gyatrán védekezi le a Barca – ezúttal is akadtak ezzel gondjaik.
A zöld-fehérek a kezdeti pánikot követően aztán megnyugodtak és összeszedték magukat. Percről-percre javult a játékuk és ezzel párhuzamosan halványodtak el a Barcelona támadásai. A sevillai együttes Quique Setien irányításával alaposan felkészült és esélyeiket tovább javította, hogy viszonylag korán sikerült betalálniuk. Még a Barca jöhetett egy szöglettel, ám miután az nem jött össze, az ellentámadásból jártak pórul. A vendégek baloldali szárnyvédője, Junior bizonyult kíméletlen befejezőnek – már a 20. percben előnybe kerültek a góljával.
A Barcelona eközben próbált lövőhelyzeteket kialakítani, de nem nagyon jártak sikerrel. Egyetlen komoly lehetőségük az első félidőben Lenglet helyzete volt, amikor is a francia védő egy akrobatikus mozdulattal tette bele a lábát Messi szabadrúgásába, ám Pau Lopez emberfeletti bravúrral hárítani tudott. Ezen kívül azonban nem sok mindent tudtak felmutatni a gránátvörös-kékek, akik nem játszottak kimondottan rosszul, ám a védelem feltörésekor rendre csak félmunkát végeztek. Közben pedig a védekezésük küszködött.
Hátul nagyon nehezen boldogultak a Betis kontráival. Pique és társai idén már többször is adtak okot az aggodalomra a Barcelona szurkolóinak és ezúttal is erre láthattunk újabb példákat. Ter Stegennek egyre többször akadt dolga, egyszer bravúrt is be kellett mutatnia, ám a 34. percben már ő is tehetetlen volt. A sokadik ellentámadását vezette a Betis, ezúttal pedig teljesen végigjátszották az akciót. Létszámban megvolt mind a négy védő, ám a középpálya semmilyen segítséget sem adott nekik, így nem tudtak mit kezdeni a második hullámban érkező vendég játékosokkal. Az akció végül a veterán Joaquin lövésével és egyben góllal zárult. 2-0 volt a szünetben, érett a meglepetés.
Valverde a szünetben cserélt: Arturo Vidal érkezett, felfrissítve egy kicsit az amúgy kissé fásultnak, fáradtnak tűnő középpályát (Arthur helyett jött be). A Barcelona életre kelt és újult lendülettel kezdtek rohamozni. Vidal rögtön helyzetbe került, majd több lövést is feljegyezhettünk, de a gól váratott magára. A Betis már kevésbé volt agresszív, nem kockáztattak annyit, inkább visszaálltak és várták a barcelonai rohamokat – majd ha tudtak igyekeztek kontrázni. Valverdének nem volt különösebben erős a padja: Munir érkezett Malcom helyett a folytatásban.
A Betis több veszélyes akciót is vezetett, ám nem találtak be – a túloldalon viszont ezt ki tudták használni. A 68. percben büntetőhöz jutott a Barcelona, amit Lionel Messi magabiztosan értékesített, így lehetett reménykedni a Barcánál a hajrához közelítve. Ez az öröm azonban nem tartott tovább néhány percnél. A 71. minutumban ugyanis a PSG-től kölcsönkapott Lo Celso lövése akadt be a Barcelona kapujába – igaz, ehhez kellett ter Stegen váratlan, de mégis hatalmas hibája. A 3-1-es állás pedig gyakorlatilag azt jelentette, hogy a Betis jó eséllyel behúzhatja ezt a mérkőzést.
A fordulatoknak viszont ezzel még nem volt vége. A hajrá eléggé eseménydúsra sikerült, a hazaiak ugyanis egyszer még megpróbáltak visszajönni két gólos hátrányból. Munir önzetlen volt és hatalmas helyzetben inkább Vidalnak adta a labdát, aki ezt meg is hálálta – 3-2-re jött fel ezzel a Barca és volt még több, mint 10 percük. Ekkor azonban jött még egy csavar: Rakitic a 81. percben megkapta második sárgáját és kiállította Mateu Lahoz. A végére tehát emberhátrányba kerültek, így pedig elég nehéz betalálni.
Nekik nem is ment, helyettük inkább a Betis talált be még egyszer: a csereként beállt Canales a 83. percben eldöntötte a meccset. Ezen már nem tudott változtatni sem Messi, sem pedig az argentin újabb találata a 94. percben, amivel kialakult a 3-4-es végeredmény, ami mondhatni több, mint meglepő. A Barcelona ezzel idén második bajnoki vereségét könyvelhette el és mindössze egy pont az előnyük az Atletico Madriddal és a délután győzni tudó Alavessel szemben a tabella élén. A Betis ebben a szezonban nem túl kiegyensúlyozott, jelenleg csak a 15. helyen állnak, ami nem tükrözi a képességeiket. Egy ilyen csapatnak sokkal előrébb a helye.
https://www.youtube.com/watch?v=rkfJWUPLQTs
Barcelona – Betis 3-4 (0-2)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona), Vezette: Mateu Lahoz
G.: Junior (20.), Joaquin (34.), Messi (68. – büntető, 94.), Lo Celso (71.), Arturo Vidal (79.), Canales (83.)
Sárga lap: Rakitic (2), Busquets, Arturo Vidal, ill. Guardado, Mandi
Piros lap: Rakitic (második sárga)
Barcelona: ter Stegen – Jordi Alba, Lenglet, Pique, Sergi Roberto – Arthur (Arturo Vidal), Busquets (Alena), Rakitic – Malcom (Munir El Haddadi), Luis Suarez, Messi. Edző: Valverde.
Betis: Pau Lopez – Junior, Sidnei, Bartra, Mandi, Tello – Guardado, William Carvalho, Lo Celso (Inui) – Loren (Sergio Leon), Joaquin (Canales). Edző: Setien.
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…