Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea és az Arsenal is vinné a Juve védőjét! – sajtóhír

A Daily Express információi szerint az Arsenal és a Chelsea is szeretné szerződtetni a januári transzfer időszak folyamán az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus hátvédjét, Daniele Rugani-t…

Rendkívül régóta emlegetik ezzel a két csapattal egy lapon Daniele Rugani-t, aki koránt sem számít alapembernek a Juventus színeiben. A hétszeres olasz válogatott középhátvédet már Antonio Conte szerette volna a Chelsea-hez csábítani, de a váltás elmaradt, illetve az Arsenal szintén nem mostanság kezdett el intenzívebben érdeklődni Rugani játékjoga iránt. 

Daniele Rugani 2013-2015-ig az Empolinál futballozhatott kölcsönben, majd 2015 nyarán térhetett vissza a Juventushoz. Sokáig úgy tűnt, hogy néhány éven belül alapemberré válhat a zebráknál, ám nem tudott olyan meggyőző teljesítményt nyújtani egyik szezonban sem, hogy megragadjon a hátsó alakzatban. Minden frontot egybe véve ez idáig 70 mérkőzésen húzhatta magára a Juventus szerelését. A szerződése 2021-ig köti a torinói alakulathoz, a transfermarkt pedig 22 millió euróra becsüli a piaci értékét…