Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
A Real Madrid vasárnap 4-2-re győzött a Celta Vigo otthonában, ezzel három úgy mond elvárható győzelem után a megbízott edző Santiago Solari immár egy jóval kompetensebb csapat ellen is képes volt sikerre vezetni a blancókat, és a legtöbb spanyol lap szerint a fiatal argentin tréner ezzel máris meghosszabbította mandátumát a Real kispadján.
A Real Madrid Castilla csapatától ideiglenesen kinevezett szakemberrel ráadásul 15 gólt rúgott a csapat a négyből négy megnyert találkozón, miközben Julen Lopetegui irányításával az utolsó hét találkozóból ötöt elvesztettek. A változás szembetűnő, pedig a játékoskeret ugyanaz, és erre már nem lehet csak azt mondani, hogy Solari gyengébb ellenfelekkel találkozott, hiszen Lopetegui csapata nem egyszer kötelezőnek hitt, biztos pontokat hullajtott el kis csapatok ellen.
A szabályok értelmében ideiglenes edzőt csak 15 napra nevezhet ki egy csapat, ennek lejárta után teljes állású trénert kell megjelölni, s a várakozások szerint – részben mivel senki mással nem tudtak megállapodni – a Real Madrid a klub egykori játékosát, Solarit fogja kinevezni a csapat vezetőedzőjének.
Október 31. Melilla – Real Madrid 0-4 (Spanyol Kupa)
November 3. Real Madrid – Real Valladolid 2-0 (La Liga)
November 7. Viktoria Plzen – Real Madrid 0-5 (Bajnokok Ligája)
November 11. Celta Vigo – Real Madrid 2-4 (La Liga)
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…