A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A Bajnokok Ligája mai játéknapján a már biztos továbbjutó Juventus csapata a svájci Young Boys otthonában lép pályára annak érdekében, hogy a Manchester United előtt bebiztosítsa első helyét a csoportban. Allegriék nem tartalékolnak, csak egy kicsit…
Az olasz rekordbajnok Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri leszögezte, hogy meghatározó játékosai közül a gárda veterán csapatkapitánya, Giorgio Chiellini nem fog pályára lépni Bernben a Young Boys ellen, mivel a mérkőzést műfüvön rendezik, és ez túl nagy terhelést jelent játékosa térdének, bokájának, érthető okokból nem akarnak megkockáztatni egy sérülést.
A 34 éves védő mellett a tervek szerint ugyanezen okból kifolyólag a sérülés után lévő Alex Sandro játékát is túl rizikósnak tartja a mester, ezért a brazil bekk is csak külső szemlélő lesz a csoport első helyéről döntő összecsapáson.
A torinói gárda jelenleg két pont előnnyel áll a H-csoport élén az utolsó mérkőzését a Valencia otthonában vívó Manchester United előtt, s kettejük közt az azonos pontszám esetén a “Vörös Ördögök” lennének a jobbak, így Cristiano Ronaldo csapatának az első hely bebiztosítása érdekében a három pontra lenne szüksége Svájcban.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…