A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
Az Európa-liga nyolcaddöntőinek odavágóit rendezték meg csütörtök este. Az végső győzelemre is komoly esélyekkel pályázó angol Chelsea és olasz SSC Nápoly is hazai közönsége előtt lépett pályára magyar szereplőkkel.
A Salzburg együttese Nápolyban lépett pályára, Szoboszlai Dominik ezúttal is a kispadon kezdett. A hazaiak nagy lendülettel kezdté a találkozót és már a 10.percben előnybe kerültek miután Mertens passza után Milik szerezte meg a vezetést a nápolyiaknak. Ancelotti legénysége nyolc perccel később már kettővel vezetett, miután Fabian Ruiz növelte a hazaiak előnyét. Ezt követően biztos előnye tudatában is akadtak helyzetek az olaszok előtt, de az első játékrészben újabb gólt már nem szereztek. Fordulást követően az osztrákok aktívabban kezdtek és a játékrész elején Dabbur szépíthetett volna azonban Meret bravúrral védett. A mérkőzés 58.percében egy hazai támadást követően a menteni igyekvő Onguene egy nagyon szerencsétletn mozdulatot követően a saját kapujába bólintott. A folytatásban újabb gól nem született, így az olaszok magabiztos háromgólos előnyt harcoltak ki a jövő heti visszavágóra.
SSC Nápoly – RB Salzburg 3-0 (2-0)
G: Milik (10.), Ruiz (18.), Onguene (58., öngól)
A Kádár Tamást is foglalkoztató Dinamo Kyjev idegenben a londoni Chelsea otthonában vendégeskedett. A magyar válogatott védő a kispadon kezdte a mérkőzést. A hazaiak esélyeshet méltóan az első perctől kezdve irányították a találkozót és fölényben futballoztak. A londoni kékek fölénye a 18.percben érett góllá, mikor Giroud passzából Pedro volt eredményes. A hazaiak az első játékrész több komoly ziccert is elpuskáztak, így egygólos előnnyel mehettek pihenőre. Szünetről visszatérve a hazaiak mestere nem volt elégedett csapata támadójátékával és kettős cserét eszközölt. A 65.percben a londoni kékek ígéretes helyről végezhettel el szabadrúgást amit Willian nem is hibázott el és a kapuba bombázott. A hajrában a Chelsea átadta a területet az ukránoknak, akik veszélyes lehetőséget nem igazán tudtak kialakítani. A véghajrában a csereként beálló Hudson-Odoi állította be a végeredményt.
Chelsea – Dinamo Kyjev 3-0 (1-0)
G: Pedro (17.), Willian (65.), Hudson-Odoi (90.)
Valencia CF – Krasznodar 2-1 (2-0)
G: Rodrigo (12., 24.) ill. Claesson (63.)
Képek: uefa.com
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…