Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A Gazzetta dello Sport információi szerint az Unai Emery által irányított Arsenal érdeklődését is felkeltette a Cagliari olasz válogatott középpályása, azaz Nicoló Barella…
Az egyik legnagyobb reménységként emlegetik hazájában a 22 esztendős Nicoló Barellát, aki Roberto Mancini kinevezésével kétségtelenül az olasz nemzeti csapat oszlopos tagja lett. A fiatal középpályás egyik legnagyobb érdeklődőjeként régóta a Chelsea-t tartják számon, de a legfrissebb hírek szerint az Arsenal figyelmét is felhívta magára a Cagliari válogatott futballistája…
Nicoló Barella a 2014/2015-ös szezonban mutatkozott be a Cagliari felnőttjei között, majd a csapat alapemberévé a 2016/2017-es kiírás folyamán vált. A fiatal olasz válogatott középpályás ez idáig minden frontot egybe véve 103 mérkőzésen lépett pályára aktuális csapatában, melyek során 7 találatot és 4 gólpasszt jegyzett…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások