A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A livornói születésű szakember elárulta, hogy a következő szezonra mi a terve. Az olasz trénert szóba hozták több sztárcsapattal is, de végül úgy döntött, hogy pihen egy évet.
A Juventus kispadjáról felálló Massimiliano Allegri kijelentette, hogy a következő idényben pihenni szeretne, így biztos, hogy a következő idényben egyetlen csapat irányítását sem veszi át.
“Egy évre szabadságot veszek ki, hogy végre tudjak a magánéletemre is összpontosítani és újra rátaláljak a családomra, a gyerekeimre, és a barátaimra. Az elmúlt 16 évben teljesen kifacsarodtam, olyan voltam, mint egy centrifuga. A következő évet a feltöltődésre fogom szánni” – jelentette ki Allegeri.
Az 51 éves olasz szakember 2014 és 2019 között irányította a Juventust, és mind az öt idényben bajnoki címig vezette a csapatot, de emellett sikerült begyűjtenie négy Olasz Kupát, két Olasz Szuperkupát, és kétszer a Bajnokok Ligája döntőjéig is eljutott a zebrákkal, de ott a végső siker nem jött össze.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…