A bennmaradást kell kiharcolniuk…
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Sajtóértesülések szerint Keylor Navas kérvényezte a Real Madrid vezetőségétől, hogy engedjék el a nyári átigazolási szezon hátralévő napjaiban.
(Kép: marca.com)
A Costa Ricai-i kapuvédő ugyanis nem akar második számú kapus lenni, így távozni szeretne.
Mindezt a Real-ügyekben általában jól értesült Marca című sportnapilap címlapján is lehozta, megemlítve, hogy a Real elfogadta Navas kérését, és dolgozik a megoldáson, ám amíg nem találnak megfelelő helyettest, biztosan nem engedik el a rutinos hálóőrt.
Keylor Navas helyzetét egyébként az is nehezíti, hogy a Real éppen a nyáron adta kölcsön azt az Andriy Lunint, aki az ideális helyettese lehetne Navasnak a blancók szerint is, de csak a 2020/21-es idénytől.
A Real Madrid első számú kapusa Zinedine Zidane döntése értelmében egyértelműen Thibaut Courtois. De hogy Keylor Navas lesz-e a belga helyettese szeptemberben, az még úgy látszik nem lefutott (…)
A bennmaradást kell kiharcolniuk…
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…