Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Olasz lapinformációk szerint a jelenleg klub nélkül francia támadó azon fáradozik, hogy mielőbb visszatérhessen a Serie A-ba, és egy csapattal már egyeztetnek is…
A Calciomercato jelentése szerint a szebb napokat is látott rutinos támadó, Jeremy Menez vissza szeretne térni az olasz bajnokságba (Serie A) és a Sampdoria csapatával folytat tárgylásokat.
A legutóbbi a mexikói Club America csapatában szereplő 32 éves francia szélső annak idején az AS Roma (2011-2014) és az AC Milan (2014-2016) színeiben már szerepelt Olaszországban, s a Rossoneri színeiben eltöltött két év alatt együttesen 20 gólig jutott – de abból is az első évében szerzett 16-ot. Ezt követően viszont lényegesen lefelé áldozott a csillaga, sem odahaza a Girondins Bordeauxban, sem pedig a török Antalyasportban nem találta a góllövő cipőjét, és a mexikói kiruccanás sem hozta meg számára a remélt áttörést.
Ugyanakkor a közelmúltban a Menezzel állítólagosan hírbe hozott genovai klub elnöke tagadta volna, hogy bármiféle egyeztetéseket folytattak volna vele.
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”