Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
A szlovákok elleni vereséget követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kissé indulatosan, de előretekintően értékelte a látottakat…
“A játékosaimat elismerés illeti. Játszottunk olyan jól, mint a szlovák válogatott. Mi nem tudtuk a helyzeteket értékesíteni, az ellenfél viszont ki tudta őket használni – összegzett a lefújást követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ez nem az első mérkőzés, hogy játékvezetői hibákkal kell szembesülnünk. Túl megy egy határon, hogy méteres lest nem vesznek észre, de ez nem feltétlenül a játékvezető hibája, a segítőit kell elmarasztalni. Ugyanakkor remek csapattól szenvedtünk vereséget, nagyon jó játékosai vannak a szlovák csapatnak, ezért is mondtam a játékosoknak, mindent megtettek, emelt fővel hagyhatják el a pályát. Ugyanakkor szerencsétlenek voltunk, mert három kényszerű cserénk volt. Lovrencsics, Kleinheisler, Nagy Ádám, sőt még Sallai Roland is cserét kért, de négyet nem lehet cserélni.
Baráth Botondot tapasztalatlanságból állították ki. Volt már egy sárga lapja, és mondani akart valamit a bírónak, amiért megkapta a második sárga lapot is, így a pirosat is. Ez butaság volt. Tanulnia kell ebből.
Sajnos azt a két meccset veszítettük el, amelyet a legjobban szerettük volna megnyerni. De még sok mérkőzés van hátra. Ahogy az azeriek a horvátokat meglepték, mindent meg kell tennünk Splitben és Walesben is, hogy meglepetést szerezzünk. Hinnünk kell abban, hogy a labdarúgás istene kárpótol minket, és bár most mindent feketében látok, még nincs minden veszve.”
A magyar válogatottnak még három mérkőzése van hátra, legközelebb október 10-én, Splitben játszunk a vb-ezüstérmes Horvátország ellen.
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…