Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
Hiába a Newcastle korai gólja, végül nem bírtak a liverpooli hengerrel, Mané és Salah találataival könnyedén győztek a hazaiak.
(forrás: standard.co.uk)
Elmaradt a meglepetés az Anfielden, amiben Wilems korai gólját követően reménykedhettek a vendég szurkolók, hiszen a Newcastle hetedik percben szerzett találatát követően Mané még az első félidőben egyenlíteni, majd fordítani tudott a Szarkák csapata ellen. A második játékrész már ennyi izgalmat sem tartogatott a nézők számára, a Jürgen Klopp vezette együttes könnyedén megőrizte előnyét, majd Firmino zseniális gólpasszát követően Salah találatával tovább növelték előnyüket, ezzel beállítva a 3-1-es végeredményt. A Liverpool legközelebb kedden, Olaszországban csap össze a Napoli együttesével.
Liverpool – Newcastle: 3-1 (2- 1)
Gólszerzők: Mane (28 ill 40.) Salah (72.) ill. Wilems (7.)
Sárga lap: – ill. –
Kiállítás: – ill. –
https://www.youtube.com/watch?v=mLpR15NhJcU
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…
Jelenleg pedig éppen ő hordja az ötös számot a hátán…
Az elismert argentin tréner egy amatőr futballistát is meghívott a válogatottba…