Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Barcelona mindössze egy 0-0-ás döntetlent tudott összehozni hazai pályán a Slavia Praha ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében, és a frusztráltságuk meg is látszott a mérkőzés után, legalábbis a csehek kapusának az elmondása szerint.
A Barcelona nem lesz a Slavia Praha kedvenc ellenfele. Az első, prágai mérkőzés után a katalánok hatalmas rendetlenséget hagytak a csapat öltözőjében, a tegnapi találkozót követően pedig tiszteletlenül viselkedtek az ellenfelükkel szemben.
A Slavia Praha kapusa, Ondrij Kolar szerint a katalán gárda játékosai nem voltak hajlandóak kezet fogni a csehekkel, és arra is hiába várták, hogy bármelyikük mezet cseréljen velük, mert még azelőtt bevonultak az öltözőbe, hogy ez megtörténhetett volna, köztük Lionel Messi is.
Egyetlen Barcelona-játékos volt csak, aki gratulált a Slavia Prahának, méghozzá Marc-André Ter Stegen, akiről kapustársa elismerő szavakkal is nyilatkozott.
“Ter Stegen a játékoskijáróban várt rám a mérkőzés után, amit én óriási megtiszteltetésnek vettem. Azt mondta, hogy rég látott ilyen jó kapusteljesítményt. Hatalmas elismerés ilyen dicséretet kapni egy ilyen jó kapustól – tisztára libabőrös lettem!”
A német kapus gratulációját leszámítva azonban Kolar szerint nincs mentség arra, ahogyan a Barcelona játékosai viselkedtek.
“Szomorú, hogy ez történt. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, hogy ilyen fantasztikus játékosokkal találkozhatunk, és mezet cserélhetünk velük, de ők nem úgy viselkedtek, ahogy az elvárható lett volna.”
A Barca minden bizonnyal nagyon csalódott lehet, mivel egy héten belül ez volt a második pontvesztése a katalán gárdának, hiszen a bajnokságban a Levante ellen kaptak ki 3-1-re.
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált