Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
Mindössze két nappal ezelőtt jelentette be Diego Maradona, hogy lemond az argentin élvonalbeli Gimnasia y Esgrima La Plata vezetőedzői posztjáról, de a korábbi labdarúgó mostanra meggondolta magát.
Maradona két és fél hónappal ezelőtt vette át a kiesés ellen küzdő argentin csapat irányítását, de két nappal ezelőtt úgy döntött, hogy lemond a posztjáról, mert belső viszályok miatt nem választották újra Gabriel Pellegrinót a klub első emberének.
A korábbi argentin válogatott labdarúgó viszont most hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy meggondolta magát, és továbbra is ő marad a Gimnasia La Plata edzője:
“Örülök, hogy elmondhatom, hogy továbbra is a Gimnasia y Esgrima La Plata edzője vagyok. Szeretnék köszönetet mondani a “Farkasok” rajongóinak és a játékosoknak, hogy közösen végre egységet teremtettünk a klubban.”
Amikor Maradona átvette a csapat irányítását, a klub az utolsó helyen állt a 24 csapatos argentin bajnokságban. Azóta 8 mérkőzésen 3 alkalommal győzelmeskedtek, és szeptember óta két helyet léptek előre a tabellán.
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…