Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
Magyarországon szerepelhet újra az MLS-ből szerződése lejártával távozó egykori magyar gólkirály.
A Mol Fehérvár konkrét ajánlatot tett Nemanja Nikolicsért árulta el Kovács Zoltán sportigazgató a csapathoz visszatérő vezetőedző, Joan Carillo bemutatkozó sajtótájékoztatóján. A 31 éves csatár szerződése lejárt a Chicago Fire együttesénél, amelyet az amerikai csapat szeretett volna meghosszabbítani, azonban a magyar játékos mindenképpen visszaakart térni Európába.
Nemanja Nikolics korábban 2009 és 2015 között volt a Fehérvár játékosa, és a gólkirályi címe mellett bajnokságot is nyert a gárdával. Összesen 189 alkalommal viselhette a csapat színeit, ezeken 108 gólt és 32 gólpasszt jegyzett.
A 27-szeres magyar válogatott támadó az ősz folyamán többször is elmondta, hogy nem szeretne hazatérni egyelőre, de ha így hozná a sors, akkor csakis a Mol Fehérvár jöhet nála szóba.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere