Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A jelek szerint valamiféle hangtompítót szereltek észak-londoni illetékesek az Arsenal „Ágyújára”. Ugyanis semmiféle hivatalos úton nem léptek még kapcsolatba a Manchester Cityvel, Mikel Arteta kispadra ültetésének ügyében.
Pedig az angol sajtó értesülései szerint Arteta és az Arsenal vezetése már igencsak finom részletekről is tárgyalt azzal kapcsolatban, hogy a spanyol asszisztensből főállású menedzserré avanzsáljon. A korábbi középpályásnak ehhez a Manchester Cityt kellene elhagynia, akik egyelőre még semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak az átigazolást tekintve.
Pedig kommunikációjuk szerint boldogon útjára engednék Pep Guardiola tanítványát. A Sky Sports szerint mégis egyre értetlenebb elégedetlenséggel állnak a „transzfer” elé, érzékelvén az „Ágyúsok” ráérős stílusát. Vajon a londoniak mással is tárgyalnak, vagy mégis Fredrik Ljungberg ideiglenes státuszának megváltoztatásán dolgoznak?
Állítólag még ma fejlemények várhatóak a témában!
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…