Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Ugyan fantasztikus szezont tudhat a háta mögött, saját bevallása szerint új kihívást és új élményeket keres magának a magyar válogatottból mostanság kikerülő egykori NB I-es gólkirály…
Eppel Márton 2017-ben a Honvéddal magyar bajnok, és 16 találattal gólkirály lett, az elmúlt szezonban pedig 16 gólig jutott a kazah élvonalbeli Kajrat Almati színeiben, azonban nem titkoltan csapatot fog váltani a közeljövőben, mert erősebb bajnokságban szeretne játszani, hogy ismét együtt dolgozhasson egykori mesterével, a magyar válogatottat irányító Marco Rossival:
“Maga az élet az nagyon jó volt, nagyon élveztem, nagyon jó edzőközpontunk volt, ezt mindig elmondtam. A foci az annyira nem volt jó, mert a bajnokság színvonala nem volt olyan magas, az NB I-é azért magasabb. Most Nyugat-Európából vannak lehetőségek, meg kell találni azt a csapatot, amely szakmai szempontból is jó, ahol sokat fogok tudni játszani, ez a legfontosabb. Olyan bajnokságba igazolnék, ahol elöl lévő csapatban tudok lenni. Szóval több szempontot is figyelembe veszek, szeretnék újra válogatott lenni.”
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…