Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Angol lapinformációk szerint az olasz rekordbajnok Juventus csapata is bejelentkezni készül a Chelsea a nyáron minden bizonnyal szabadon igazolhatóvá váló támadójáért…
Az Express beszámolói értelmében a Juventus együttese is megméretteti magát a nyári átigazolási időszakban a Chelsea lejáró szerződésű brazil támadója, Willian megszerzése érdekében, aki iránt több csapat részéről is komoly igény mutatkozhat a következő hónapok során, a torinóiak legfőbb vetélytársa várhatóan a Barcelona lehet.
A 31 esztendős szélső 2013 óta áll a Chelsea alkalmazásában, azóta pedig már több 200 tétmérkőzésen lépett pályára a londoni “Kékek” szerelésében, és az aktuálisan futó idényben is rendszeresen számoltak vele. Ennek ellenére az utóbbi átigazolási időszakokban rendre téma az esetleges klubváltása, amelyre eddig nem került sor, így a katalánok komoly érdeklődése ellenére januárban is maradt a londoniaknál, ám hosszabbítására azonban továbbra is vajmi kevés esély mutatkozik, a szakértők szerint nyáron ingyen elhagyja a Stamford Bridge-et.
A csatárt kereső Barcelona mellett a szabadon igazolható játékosokat “rutinszerűen” megszerző Juve komoly favorit lehet a magát új környezetben kipróbálni kívánó brazil labdarúgó számára.
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…