Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A mai napra virradóan valósággal robbant a hír, mely szerint az FC Barcelonánál azonnali hatállyal lemondott posztjáról a vezetőség hat tagja. A távozók hivatalos közleményben igyekeztek elejét venni a találgatásoknak.
“Ezúton szeretnénk közölni, hogy az alulírott vezetők közölték visszafordíthatatlan döntésüket Josep Maria Bartomeu elnök úrral.
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a jövőre nézve már semmilyen meghatározott célt nem látunk. Semmilyen válságterv nem lett kiépítve a mostani krízishelyzet kezelésére, az azt követően újraindulásra. Remélhetőleg a következő választások visszazökkenthetik majd a klubot egy, a megfelelő irányt képviselő vezetés birtokába.
A klub működését jól jelzi, hogy a ‘Barcagate’ néven elhíresült sajnálatos történésekről, mi csupán a sajtóból értesültünk, vezetőségi tagként… Azt kérjük, hogy a mi állítólagosan meghatározott felelősségünket elvonják, és mindenki tisztán láthasson ezen témában is.
Utolsó szolgálatunkként a klub felé, azt ajánljuk, hogy amint a körülmények lehetővé teszik, azonnal tartsunk új választásokat annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabb módon szembesülhessen a klub a közeljövő jelentette kihívásaival.
Végezetül szeretnénk kifejezni elismerésünket és hálánkat az igazgatóságban ülő kollégáink felé, akik minden erejükkel és erőfeszítésükkel elkötelezettek a Barcelona Fottball Club iránt.
Köszönettel tartozunk a vezetőknek és a klub alkalmazottainak is azért a támogatásért és kiváló munkáért, amellyel bennünket is támogattak. Megtiszteltetés volt szeretett Barcánkat szolgálni!
Nagy ölelés mindenkinek!
‘VISCA EL BARCA!’
“Emili Rousaud i Pares, Enric Tombas i Navarro, Maria Teixidor i Jufresa, Silvio Elias i Marimon, Josep Pont i Amenos, Jordi Calsamiglia i Blancafort”
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…