Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
A Marca című sportnapilap készített egy szubjektív összeállítást arról, hogy a La Liga klubjait mennyire viseli meg a koronavírus-járvány. Íme a madridi székhelyű lap következtetése:
A Marca összeállítását azzal a felsorolással kezdi, hogy mitől is estek el a klubok a futball-mentes időszak alatt.
A jegybevételek, a stadion -és klubmúzeumi túrák, a reklám és szponzorációs rendezvények, vagy a televíziós közvetítések utáni bevételek hiányában elképesztően nagy összegekről beszélhetnénk.
Ezek tükrében nem csoda, hogy a spanyolok, ha zárt kapuk mögött is, de szeretnék befejezni a szezont, hogy legalább a televíziós közvetítése jogok a bevételi oldalon szerepelhessenek.
Azon az oldalon, ahol nem igazán látni jelenleg alternatívát a klubok számára, ráadásul a túloldalon ott vannak a játékosok bérei vagy az elmúlt időszakok átigazolási költségei…
Utóbbi tényező(k) miatt a Marca – talán némi elfogultsággal is élve – az FC Barcelonát azon klubok közé jelölte, akiket mind gazdaságilag, majd ebből is kiindulva morálisan leginkább megrengetett a koronavírus.
A madridi lap arra is felhívja a figyelmet, hogy a katalánoknál a legmagasabbak a játékosoknak kifizetett bérek, így nem meglepő, hogy a Barca elsőként lépett a fizetések csökkentése terén.
Eközben Madridban a Marca jellemzése szerint az elmúlt években gazdaságilag hatékonyabban funkcionált a klub, anyagi szempontból az átigazolási piacon eredményesebben működött, és még ha a játékosok bérei itt jelentős kiadások, a blancók a tudatosabb klubmodell következtében érzékelhetően kevésbé szenvedik meg ezt az időszakot.
A Marca azért hozzáteszi, hogy amennyiben mondjuk a La Liga küzdelmei és/vagy a Bajnokok Ligája sem folytatódna, a Real Madridnál is ugyan úgy jelentkeznének azért valós gazdasági problémák.
A neves madridi sportnapilap szerint egyébként így jellemezhető most a spanyol első osztályú futball térképe:
Klubok, akiket kevésbé érint a válság:
Real Madrid, Athletic Bilbao, Eibar, Celta Vigo, Leganés
A közbenső zóna klubjai:
Real Betis, Granada, Levante, Mallorca, Sevilla, Getafe, Villarreal, Real Sociedad, Osasuna.
A krízis által leginkább érintettek:
FC Barcelona, Real Valladolid, Deportivo Alavés, Atlético Madrid, Valencia, Espanyol.
Pirossal azok a csapatok, akik a Marca szerint a járvány kitörése óta zuhantak egy szintet…
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…