Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
Pochettino legutóbb a Tottenhamet irányította, ám idény közben távoznia kellett a Spurs gyenge teljesítménye miatt. Most arról beszélt, hogy hol folytatná szívesen munkáját.
Mauricio Pochettinót november 19-én menetsztette a Tottenham. Az argentin közel 5 és fél évet húzott le a londoni klubnál, amellyel rendre a legjobb 5-ben végzett a bajnokságban, tavaly pedig BL döntőbe vezette az alakulatot. A 48 esztendős szakembert mostanság leginkább a tulajdonosváltás előtt álló Newcastle Uniteddel hozták hírbe. Pochettino megerősítette, hogy szeretne Angliában maradni:
Imádom Angliát. Szeretnék Londonban maradni, de ugyanakkor nyitott vagyok más városok és országok felé is. Készen állok folytatni a munkámat. Sokat tanultam az Espanyolnál, a Southamptonál és a Tottenhamnél eltöltött időszakokból. Ahhoz, hogy Angliában sikeres csapatod legyen, meg kell nyerned a Bajnokok Ligáját vagy a Premier Leaguet. A Tottenhamnél egyszerre épült az új stadion és alakult ki egy olyan keret, amely folyamatosan harcban állt a Top 4-es helyezések egyikéért. Minden klubnak különböző céljai vannak, de büszke vagyok arra, hogy a Spursnél rendre sikerült teljesítenem azokat. Vállalnék állást a Top 6-on kívüli csapatnál is, viszont melyik klub jelenleg a Top 6? Mert a Tottenham és az Arsenal most nincs ott. Minden csapatot tisztelned kell, mivel keményen dolgoznak és rengeteg pénzt befektetnek a siker érdekében. Minden idényben vannak meglepetések, egy klubot sem becsülhetsz le.
Ha valóban összejön a Newcaslte-Pochettino “páros”, akkor a menedzsernek az új tulajdonos anyagi támogatásával nem lehet más célja, minthogy a “Szarkákat” is a Top 6-ba vezesse.
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…