Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
Francia lapinformációk szerint a Paris Saint-Germain alakulata mielőbb tető alá szeretné hozni a Lazio középpályásának leigazolását, mert a többi érdeklődő nyomásától tartanak…
Az alapvetően védekező középpályás a 2017-2018-as szezonban futott kiváló évet, nagyszerű mezőnymunkája mellett 14 gólt is szerzett az említett kiírásban, és Olaszország topcsapatai mellett számos Premier League-ben szereplő klubnál is felmerült a leigazolásának lehetősége, ám az elmúlt idény visszafogottabban sikerült számára, mindössze ötször volt eredményes tavaly a bajnokságban, bár az évad végi Coppa Italia-döntőben csereként győztes gólt szerzett. Milinkovic-Savic már az ötödik szezonját tölti a Laziónál, eddig 36 találatot szerzett a csapat színeiben.
Milinkovic-Savic leigazolásával az elmúlt nyáron több csapat is kacérkodott, azonban a 25 esztendős labdarúgó hűséges maradt az általa 2015 óta erősített “Sasokhoz”, és elég nehéz lenne elképzelni, hogy éppen akkor hagyja el őket, amikor jó eséllyel bejuthatnak a Bajnokok Ligájába.
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…