Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Közel hat éves közös munka után elköszönhetnek Marcos Rojótól a Manchester Unitednél, az argentin védő ugyanis az előző szezonban teljesen leírta magát.
Leginkább az argentin válogatottban nyújtott teljesítményének köszönhette Rojo, hogy 2014 nyarán 12 millió euróért szerződtették őt a Sporting Lisszabontól. Az Estudiantes neveltjeként még 2011-ben került először a Spartak Moszkvához, onnan igazolt Portugáliába. A Manchesternél pedig eleinte egész jól jött a rotációba.
Idővel aztán egyre inkább érződött, hogy nem ő fogja megoldani a Vörös Ördögök védőgondjait és ennek megfelelően egyre kevesebb szerepet is kapott a klub életében. És miután idén csak 3 bajnokin jutott szóhoz, a télen kölcsönadták az Estudiantesnek, hátha ott formába lendül. Nem így lett. A mai napig összesen 90 percet töltött a pályán február óta, így nem sok okot adott a United vezetőinek, hogy marasztalják. A szerződése jövő nyáron lejár és idő közben betöltötte a 30. életévét is – el kell adni.
Erre utal Solskjaer nyilatkozata is: a norvég egyelőre nem látja, hogy Rojo miként térhetne vissza a csapathoz. Tovább erősíti ezt, hogy a védőnek már korábban vissza kellett volna térnie Manchesterbe a kölcsönszerződés lejártát követően, ám ő otthon maradt és nem ment vissza Angliába. Adj magát tehát, hogy értékesítik majd a következő hónapokban. Hogy milyen klubok jöhetnének szóba vele kapcsolatban, arról egyelőre nincsenek hírek.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…