Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A Nemzetek Ligájának első kiírását megnyerő portugál válogatott Portóban, a Dragaoban fogadta Horvátországot. A hazaiak legnagyobb hiányzója a sérült/beteg Cristiano Ronaldo volt. Igaz, az Európa-bajnok gárda így sem kegyelmezett a vendégeknek.
It’s Diogo Jota’s first goal for Portugal #PORCRO #NationsLeague pic.twitter.com/ukGHR0q31M
— Football 24/7 (@Foet247Europe) September 5, 2020
Az első félidőben szinte egykapuzott a portugál együttes, amely a második félidőben is végig uralta a meccset ötletes játékával. A hazaiak éppen annyit adtak ki magukból, amellyel simán bebiztosíthatták győzelmüket. A horvátok alig-alig fejtettek ki ellenállást, támadójátékuk elképesztően halovány volt. A szünetig a portugálok „csak” egy gólt szereztek, köszönhetően a három kapufájuknak és a remekül védő Livakovic-nak.
Igaz, a második negyvenöt percben már utóbbi is gyengébb produkciót nyújtott. Portugáliai fiatal büszkeségei a veteránokkal, mint Pepevel és Joao Moutinhoval kiegészülve olyannyira meggyőzőek voltak, hogy ismét végső győzelemre is esélyesek.
Portugália – Horvátország 4:1 (1:0)
G.: Cancelo (41.), Jota (58.), Joao Félix (70.), André Silva (94.), ill. Petkovic (91.)
A meccs összefoglalója:
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…