“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A szlovák bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő DAC együttese a 9. fordulóban elszenvedte első vereségét a Zsolna otthonában.
8 forduló után 8 győzelemmel állt a szlovák bajnokság élén a dunaszerdahelyi alakulat. A 9. körben a Zilina otthonába látogattak, ahol Bernd Storck egy nagyon nehéz mérkőzésre számított. A korábbi szövetségi kapitány félelme beigazolódott, ugyanis együttese elszenvedte első vereségét. Kalmárék már a 10. percben hátrányba kerültek, a 23. minutumban pedig már két gól volt a különbség. Balic ugyan a 33. percben szépíteni tudott, de rögtön visszállt a két találatos differencia a két csapat között. A második félidőben még egy öngól is született, így a DAC 4-1-es vereséget szenvedett, amivel már ők sem mondhatják 100%-osnak magukat. Kalmár végig a pályán volt, míg Schäfert a 82. percben cserélték le.
Fortuna Liga, 9. forduló
Zilina – DAC 4-1 (3-1)
Gólszerzők: Ilko (10′), Kurminowski (23′), Bichakhchyan (34′), Kruzliak (70′ – öngól) ill. Balic (33′)
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”