Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Ronald Koeman menedzserhez hasonlóan Antoine Griezmann is elmondta a véleményét a Deportivo Alaves elleni pontvesztésről.
Griezmann szezonbeli első gólja nem adta meg a kellő lökést a Barcának, hiszen még emberelőnyben sem sikerült megnyernie a katalánoknak az Alaves elleni találkozót.
A világbajnok francia támadó csalódottnak is tűnt a lefújást követően az eredmény miatt.
“Roppant dühös vagyok, hiszen a múlt heti bajnoki vereség után a három pont megszerzése volt a célunk. Sok mindenben kell fejlődnünk, dolgoznunk kell tovább, és megpróbálni megnyerni végre a következő bajnoki meccsünket.” – Idézi a Barca gólszerzőjét a Sport című katalán lap.
“Rengeteg helyzetet kihagytunk. Érthetetlen, hogyan tudtunk megállni egy lőtt gólnál! Örülök a gólomnak, de nekem is javulnom kell a csapattal együtt. Nem is emlékszem, hogy lett volna hasonló góltalansági időszakom a karrierem során… Hosszú még a szezon, biztos vagyok benne, hogy jobbak és ami fontosabb, eredményesebbek is leszünk!” – Tette még hozzá Griezmann.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…