Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
Az MTK Varga és Schön góljaival nyert Kisvárdán, míg a Fehérvár nem bírt a Mezőkövesddel.
A Kisvárda kezdte kezdeményezőbben a találkozót, de leginkább csak távolról tudtak veszélyeztetni a hazaiak. Az első félidő hajrában Varga kapott egy kiugratást, majd középre tette a labdát, ahol Schön érkezett, aki az üres kapuba passzolt (0-1). Rögtön a második félidő elején tizenegyest kapott az MTK, de Dombó hárította a büntetőt. Az 52. percben Varga érkezett Herrera beadására, és a kapuba fejelte a labdát (0-2). A 65. percben Cirkovics tudott fejelni, de Somodi nagy bravúrral védett. A 74. percben Zilicsics lőtt, de Somodi ismét hárított. A hajrában még Varju találhatott volna be, de Dombó védte a közeli próbálkozást. Az MTK így is nyerni tudott, ezzel megelőzte a forduló előtt még dobogós ellenfelét. A Kisvárda nyolc mérkőzés után kapott ki ismét hazai pályán.
Kisvárda – MTK Budapest 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Schön (39.), Varga (52.), ill.
A Mezőkövesd előtt adódott az első lehetőség, de Jurina fölé lőtt. Ezután a Fehérvár átvette a meccs irányítását, de az újabb helyzetet ismét a Mezőkövesd dolgozta ki, Rockov védte Jurina lövését. Az első félidő második felében is fölényben játszott a Vidi, de a kövesdi védelem jól zárt, így gól nélküli döntetlennel mentek az öltözőbe a csapatok. A második játékrész képe is hasonlóan alakult, a Vidi továbbra sem tudott helyzeteket kidolgozni. A 64. percben Besirovic fejelt fölé. A 78. percben ismét a vendégek veszélyeztettek, Jurina fejesét Bolla vágta ki, és mivel újabb helyzet nem alakult ki a hajrában, 0-0 lett a mérkőzés végeredménye.
MOL Fehérvár – Mezőkövesd 0-0 (0-0)
Kedd:
Kisvárda – MTK Budapest 0-2
MOL Fehérvár – Mezőkövesd 0-0
Szerda:
16:00: Puskás Akadémia – DVTK (tv: M4 Sport)
17:30: Budapest Honvéd – Paks (tv: M4 Sport+)
20:00: Budafok – Zalaegerszeg (tv: M4 Sport+)
20:00: Újpest – Ferencváros (tv: M4 Sport)
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!