A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Az elmúlt napok sajtóhírei után a szombati napon új csapata hivatalosan is bejelentette a veterán uruguayi világutazó leigazolását…
Az elnyűhetetlen Sebastián Abreu 44 évesen pályafutása harmincadik különböző csapatához igazolt le, miután a brazil mineirói regionális bajnokságban szereplő Athletic de Sao Joao Rei labdarúgója lett.
Abreu az 1995 óta tartó karrierje során 11 ország harminc csapatában fordult meg, profi szinten való 28 különböző klubcsapatban való szereplésével ért el Guinness-rekordot, mivel mostani és az egyik korábbi brazil klubját hivatalosan nem számolják, mert azok nem tagjai az adott ország négy legmagasabb osztályának.
Abreu korábban 70 alkalommal lépett pályára az uruguayi válogatottban, tagja volt a 2010-es világbajnokságon az elődöntőig menetelő Celestének, és a teljesség igénye nélkül számtalan uruguayi, brazil, argentin vagy chilei klubcsapat mellett fénykorában megfordult például Spanyolországban, Görögországban, Izraelben, Mexikóban és Salvadorban is.
“Mindig is az volt a vágyam, hogy futballozhassak. Nem akartam bekerülni a Rekordok Könyvébe. Sosem akartam a legtöbb csapatnál megforduló játékos lenni. Még mindig futballozom, még mindig van bennem lendület, még mindig vágyom az öltözők hangulatára, a gólokra. Az idő múlik, de még mindig azt mondom: minden lehetőséget meg kell ragadni. Büszke vagyok rá, hogy még mindig vannak klubok és edzők, akik látják bennem a lehetőséget”
– jegyezte meg néhány évvel ezelőtt az egyik éppen aktuális átigazolása kapcsán.
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…