Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
A Portugál Kupa elődöntőjének második mérkőzést 1-1-es eredménnyel várták a csapatok. A Braga elképesztően jól kezdte a meccset, már az első félidőben három gólt lőttek, de aztán jött egy kiállítás. A Porto ezután feléledt, de a szépítésen kívül az egyenlítés már nem jött össze, így a Braga jutott a fináléba, ahol vagy a Braga vagy pedig az Estroril lesz az ellenfele.
🛎 | APITO FINAL – FULL TIME
UNIÃO, SACRIFÍCIO e ENTREGA: conseguimos o objetivo, 𝕷𝖊𝖌𝖎𝖆̃𝖔!! 🔥🔥#TaçaDePortugal | #FCPSCB | 2-3 | #ANOSSAHISTORIA | pic.twitter.com/8FUxMzq0tb
— SC Braga (@SCBragaOficial) March 3, 2021
Bár a labdabirtoklásban a Porto volt a fölényben, a gólok számában egyértelműen a Braga volt jobb az első félidőben. A vezetést a 9. percben szerezték meg, amikor Piazon adott egy jó passzt Abel Ruiznak, akinek a lövése megpattant egy védőn, így a labda akadálytalanul jutott a hálóba. A 15. percben már a másodikat rúgta a Braga, ekkor Horta szolgálta ki Ruiztm, aki átemelte a labdát a kint álló kapus felett. A 19. percben Ruiz mesterhármast szerezhetett volna, de a labda végül a felső lécről pattant kifelé. Ettől függetlenül a 28. percben meglőtték a harmadik góljukat is: Piazon végzett el egy szabadrúgást, ami végül gyönyörűen tekeredett a bal felső sarokba. Két perccel később azonban szépített a Porto: Corona beadását követően Otavio lőtte ki a jobb alsó sarkot. A törés azonban csak ezzután jött a Braga menetelésében, mivel azonnali pirossal kiállították Cristian Borját. Ezt követően már leült a mérkőzés a szünetig.
A második félidőre emberelőnyben kezdett feléledi a Porto. Az 52. percben Marega került nagy helyzetbe egy belőtt labda után, de a befejezése pontatlan volt. A 65. percben Sergio Oliveira próbálkozott egy szabadrúgással nagyon jó helyről, de nem sikerült a tekerése, és a labda a kapu fölött szállt el. A 75. percben azonban jött az újabb szépítés, most Marega vágott be a hálóba egy kipattanót. A Bragának már csak a végét kellett kibírni, és bár próbálkozott a Porto, a befejezéseik erőtlenek voltak, így a vendégek emberhátrányban is összehozták a továbbjutást az 1-1-es első mérkőzés eredménye után.
FC Porto – Braga 2-3 (1-3)
Gólszerzők: Otavio (30.), Marega (75.) ill. Ruiz (9. 14.), Piazon (34.)
Sárga lap: Otavio (84.) ill. Esgaio (43.), Piazon (77.), Matheus (80.)
Kiállítás: – ill. Borja (34.)
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…