Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mértékadó Transfermarkt szokásához hűen, márciusban is frissítette a futballisták becsült piaci értékét. A Real Madridnál sérülésből-sérülésbe csúszó Eden Hazard az összevetett lista egyértelmű vesztesének tűnik.
A 30 esztendős belga szélső piaci értékét jelenleg 40 millió euróra taksálják.
Hogy mekkorát esett Hazard értéke?! Ha visszafelé megyünk az időben, akkor talán azzal szemléltethetjük a legtökéletesebben:
Érdekesség, hogy Eden Hazard játékjogát legutóbb 2013-ban taksálták 40 millió euróra, amikor is Chelsea-s karrierje első évének végén járt (2012 júniusában igazolt Londonba a Lille együttesétől – a szerk.).
Hogy mennyire nem sikerült jól a Real Madridhoz történő átigazolása Hazardnak, azt tökéletesen mutatja az is, hogy piaci értéke folyamatosan süllyedt 2019 nyara óta (…) Persze ha hozzávesszük, hogy az idei szezonban mindösszesen 14 tétmeccsen, 636 percet futballozott csupán a belga, akkor már kevésbé árnyaltabb a kép.
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…