Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A C csoportban a két nagyágyú, vagyis Olaszország és Svájc egyaránt nyerni tudott az első fordulóban, és bizony az esélyek mind a két nemzet számára újabb sikert jeleztek előre. Eközben az „F” jelű hatosban az osztrákok és a skótok is győzelmi kényszerben játszottak ma este, lévén délután fantasztikus győzelmet arattak az első helyezett dánok.
C csoport
Az olasz válogatott álljon bármekkora sztárokból is a kerete, nem kifejezetten győzni jár Bulgáriába. Sőt, a balkáni állammal gyakran találkoznak selejtezőkön, ám rendre kellemetlen döntetlenekbe futnak bele.
Most az olaszok végre hozták a már címben is emlegetett papírformát. A teljesen védekezésre kihegyezett bolgár játékosok támadásban szinte semmit nem mutattak. Ellenben az olaszok is sok pontatlan befejezés mellett kétszer is beköszöntek.
Bulgária – Olaszország 0:2 (0:1)
G.: – ill. Belotti (43.-büntetőből), Locatelli (83.)
Nem forgott veszélyben a svájciak győzelme, de ezt nagyon kicentizték. A hazaiak meglepően sok teret engedtek a meddő játékot mutató litvánoknak. Svájc egyetlen Shaqiri góllal tudták csak megverni Litvániát.
Svájc – Litvánia 1:0 (1:0)
G.: Shaqiri (2.), ill. –
Szabadnapos: Észak-Írország
A csoport állása:
F csoport
Bécsben fogadta Ausztria a feröerieket. A csoportpofozógépe ugyan az első percektől kezdve alárendelt szerepbe került. Ennek ellenére mégis a vendégek szerezték meg a vezetést. Azonban a szünetre már kialakult a végeredmény. A találkozó utolsó gólját az a Kalajdzic szerezte, aki múltkor a skótok elleni remi hőse lett a duplájával. A gólpasszt egyébként a Bayern Münchentől elvágyódó Alaba adta.
Ausztria – Feröer-szigetek 3:1 (3:1)
G.: Dragovic (30.), Baumgartner (37.), Kalajdzic (44.), ill. Nattestad (19.)
Kiegyenlített rangadót vívott egymással Izrael és Skócia. A skótok az osztrákok elleni döntetlen után ismét csak egyetlen pontot szereztek, és már most nagyon távolinak tűnik az újabb világbajnoki szereplésük, amire utoljára még a hőskorban, 1998-ban volt precedens.
Izrael – Skócia 1:1 (1:0)
G.: Peretz (44.), ill. Fraser (56.)
Korábban játszották: Dánia – Moldova
A csoport állása:
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…