Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: Anglia hozta a kötelezőt az albánok ellen – videóval

A világbajnoki selejtező következő fordulójában Anglia Albánia vendége volt, és a papírforma szerint sikerült is hazavinniük a három pontot a szigetországba. Az angolok ezzel a győzelemmel magabiztosan vezetik a magyarok csoportját. A F-csoportban Dánia Moldovát fogadta, és bár nem meglepő módon sokkal jobban játszottak, talán az elején nem mondta volna meg senki, hogy hét gólt fognak nekik lőni. A dán válogatott nagyon magasan, hibátlanul áll az első helyen a csoportjában. 

I-csoport:

Albánia – Anglia:

Sokkal jobban jászott már az első félidőben Anglia, bár rengeteg helyzetet nem láthattunk, sőt a 13. percben még Albánia veszélyeztetett, de Uzuni a kapu felé lőtte a labdát. Végül a 39. percben szerezték meg a vezetést az angolok, amikor Shaw ívelte be a labdát a kapu előterébe, amire Kane ugrott fel, majd a háló jobb oldalára fejelt. Pár perccel később Kane akár a második gólját is megszerezhette volna, de lövése csak a felsőlécet találta el.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe, továbbra is Anglia játszott fölényben. Az 57. percben Kane még a kapu fölé lőtt egy ziccert, de a 63. percben már egy gólpasszt osztott ki, csapata pedig megnövelte előnyét: a Tottenham csatára szép labdát küldött Mount irányába, aki védhetetlenül lőtt a kapu jobb oldalába. Sok helyzete továbbra sem volt az angoloknak, de az albánok se veszélyeztettek igazán, és végül ebben a mederben csordogált le a mérkőzés.

Albánia – Anglia 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. -Kane (39.), Mount (63.)
Sárga lap: Baee (22.), Gjasula (89.) ill. Walker (39.), Kane (73.)
Kiállítás: – ill. –

Az I-csoport jelenlegi állása:

F-csoport:

Dánia – Moldova:

Nem kicsit játszott jobban Dánia, hiszen már az első félidőben öt gólt lőttek Moldovának. Az első még mindössze egy tizenegyes volt a 19. percben, amit Dolgberg értékesített, a második viszont nagyon hamar, a 22. percben érkezett Dolberg gyönyörű gólja révén. A 29. percben Damsggard ismét betalált, most büntető nélkül, viszont védhetetlen lövést küldött a kapu jobb alsó sarkába. A negyedik gól a 35. percben érkezett, amikor egy hatalmas védelmi hiba után Larsenn lőtt a hálóba. A félidőt a 39. percben zárták le az ötödik góljukkal a dánok, ekkor Jensen talált be.

A második félidőben is fölényben játszott Dánia, de az első játékrészhez képest visszavettek a tempóból. Ettől függetlenül rögtön a legelején, a 38. percben meglőtték a hatodik góljukat is, amikor Dolberg fejelt a kapu jobb oldalába. Sok helyzet már nem volt a mérkőzésen, Moldova tehetetlen volt, a dánok pedig inkább már pihentek. Végül a hajrában, a 81. percben csak lőttek egy hetediket is Skov révén, de itt még nem álltak le, és a 89. percben Ingvartsen lőtt egy noylcadikat is, amivel viszont már tényleg lezárták a mérkőzést.

Dánia – Moldova 8-0 (5-0)
Gólszerzők: Dolberg (19. – büntetőből, 48.), Damsgaard (22. 29.) Larsen (35.), Jensen (39.), Skov (81.), Ingvartsen (89.)  ill. –
Sárga lap: – ill. Carp (18.)
Kiállítás: – ill. –

Az F-csoport jelenlegi állása: