Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
A gólvágó támadó korábbi csapattársa úgy gondolja, hogy maradnia kellene az argentin labdarúgónak az angol élvonalban és az Ágyúsoknál kellene folytatnia pályafutását.
Gael Clichy szerint Kun Agüerónak az Arsenalhoz kellene szerződnie, ugyanis számára az lenne a megfelelő csapat, amibe beleillik a játékstílusa alapján.
A 32 éves csatár tíz esztendőt követően távozik a Manhester Citytől, a sajtó pedig hetek óta találgatja, hogy hol folytathatja pályafutását. Szinte az összes európai topcsapattal szóba hozták a nevét, a legesélyesebbként a Barcelonát emlegetik, most pedig volt manchesteri csapattársa, Gael Clichy mondta el a véleményét, hogy szerinte hova kellene igazolnia.
“Szerintem maradhatna a Premier League-ben, hiszen akkor lenne esélye, hogy ott legyen a dobogón minden idők legjobb Premier League gólszerzői között. De az a kérdés, hogy ő szeretné-e ezt, hiszen tíz esztendő után már lehet, hogy másik országba vágyakozik. Nem tudom, hogy akar-e Angliában maradni. Kun nagyon szereti a napsütést. Az Arsenal szerintem illene a hozzá a játékstílusuk miatt. Szép focit játszanak és rengeteg helyzetet teremtenek, de azt ezzel együtt is kétlem, hogy Agüero oda szeretne igazolni. Biztos vagyok benne, hogy Spanyolországba fog igazolni” – mondta korábbi csapattársáról a jelenleg Svájcban légióskodó francia balhátvéd.
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…