Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Hiába az emberelőny, kikapott hazai pályán a Manchester City! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 31. fordulójának szombati játéknapján a listavezető Manchester City a Leeds Unitedet látta vendégül. A szünetre még előnnyel vonulhattak a vendégek, ám Cooper kiállítása miatt emberhátrányból várhatták a második félidőt. Ennek ellenére Stuart Dallas duplájának köszönhetően 3 ponttal térhettek haza Marcelo Bielsáék.

A Dortmund elleni győztes BL meccs után a visszavágóra hangolva némileg tartalékosabb összeállításban küldte fel csapatát Pep Guardiola a Leeds ellen. A mérkőzés első félideje kevés lehetőséget hozott, mindkét csapat nagyon pontatlanul játszott. A játékrész felétől a City egyre nagyobb fölénybe került, de igazán komoly helyzetekben ez a fölény nem mutatkozott meg. A szünet előtt aztán megszerezte a vezetést a Leeds. Marcelo Bielsa együttese az első lövését gólra váltotta Dallas révén, 0-1! Nem sokáig örülhettek azonban a vendégek, a ráadásban ugyanis emberhátrányba kerültek Cooper durva belépője után.

A második játékrészben még nagyobb fölénybe került a hazai gárda, de a Leeds védelme és Meslier jól állta a sarat. A vendégek a 76. percig bírták a City ostromait, ekkor Bernardo Silva és Ferran Torres összjátékából utóbbi be tudta venni a kaput, 1-1! A 86. percben a Raphinha egy az egyben vihette a labdát Edersonra, de a brazil kapus szerelni tudta a támadót. A 88. minutumban Bernardo Silva lövése kerülte el kevéssel Meslier kapuját. A hosszabbításban aztán jött a meglepetés! A Leeds egy kidobásból indulva pár húzásból eljutott a City kapujáig, Dallas pedig ismét mattolta Edersont, 1-2! A vendégek ki tudták húzni az utolsó perceket, így először nyertek az Etihad Stadionban a PL történetében.

Manchester City – Leeds United 1-2 (0-1)
Helyszín:
Ethiad Stadion Vezette: A. Marriner
Gólszerzők: Torres (76.) ill. Dallas (42., 90+1.)
Sárga lapok: Aké (35.), Silva (83.), Fernandinho (90+3.) ill. Alioski (66.)
Kiállítás: -ill. Cooper (45+1.)

Manchester City: Ederson – Mendy (Foden 74.), Aké (Gündogan 58.), Stones, Cancelo – Zinchenko, Fernandinho, Silva – Sterling, Jesus, Torres Vezetőedző: Pep Guardiola

Leeds United: Meslier – Ayling, Llorente, Cooper, Alioski – Phillips, Raphinha (Shackleton 90+7.), Dallas, Roberts (Koch 63.), Costa – Bamford (Struijk 45+3.) Vezetőedző: Marcelo Bielsa

A mérkőzés összefoglalója:

A 31. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Fulham 0-1 Wolverhampton

Szombat:
Manchester City 1–2 Leeds United
16:00 Liverpool – Aston Villa (Tv: Spíler 1)
18:30 Crystal Palace – Chelsea (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
13:00 Burnley – Newcastle United
15:05 West Ham United – Leicester City (Tv: Digi Sport 2)
17:30 Tottenham – Manchester United (Tv: Digi Sport 1)
20:00 Sheffield United – Arsenal (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
19:00 West Brom – Southampton (Tv: Spíler 1)
21:15 Brighton – Everton (Tv: Digi Sport 1)

 

A bajnokság aktuális állása:

 

A góllövőlista állása: