Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Real Madrid Liverpool elleni továbbjutásával egy egészen elképesztő statisztika büszke tulajdonosai lehetnek a madridiak.
Kezdjük azzal, hogy az európai kupákban messze a Real madrid mondhatja el magáról, hogy eljutott egy sorozat elődöntőjéig. A blancók ezt a Liverpool kiejtésével 30. alkalommal tették meg, messze megelőzve a második Bayern Münchent (21 alkalom) és a harmadik Barcelonát (16 alkalom).
De ez még nem minden!
A Bajnokok Ligája legutóbbi 11 idényéből 9-szer eljutott a Real legalább az elődöntőig, ahol Zinedine Zidane vezetésével korábban háromszor járt, mind a három alkalommal meg is nyerte a sorozatot.
Érdekesség még, hogy az a Chelsea vár a blancókra a BL-elődöntőben, akivel még egy meccset sem játszottak a Bajnokok Ligája történelmében.
A két csapat egyébként is eddig kétszer találkozott csupán Európában: Előbb az 1970/71-es kupagyőztesek Európa-kupájának fináléjában; majd 1998-ben az európai Szuperkupáért csaptak össze a felek – A KEK-ben újrajátszás után a Chelsea örülhetett, csak úgy, mint ’98-ban.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…