Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
A legfrissebb francia sajtóértesülések szerint a francia bajnoki címvédő PSG a korábbi tervekkel ellentétben mégsem marasztalja az AS Romától kölcsönzött rutinos játékost…
A L’Équipe információi szerint a Paris Saint-Germain a korábbi terveivel ellentétben nem fogja véglegesíteni 9 millió eurós opcióját Alessandro Florenzi esetében, mivel Mauricio Pochettino nem számít rá jövőbeli terveiben. Az olasz válogatott jobbhátvéd így az aktuális idény végeztével visszatérhet az AS Roma együtteséhez.
A “farkasok” saját nevelésű szélsője 2011-től volt tagja az első csapat keretének, ám korábbi meghatározó szerepe után az elmúlt idényben a tavaly nyáron kinevezett Paulo Fonseca rendszerint nem számolt vele a kezdőben, így a közönség kedvenc az olasz bajnokság 2019-2020-as kiírásban mindössze kilenc találkozón léphetett pályára. Az évad második felében kölcsönben a Valenciához került, új csapatában viszont nem sokat tudott bizonyítani, csupán öt tétmeccs jutott számára. Megszerzése iránt több olasz csapat is érdeklődött, ám végül a fővárosiak külföldre adták őt kölcsön, a 38-szoros olasz válogatott Florenzi pedig meg sem állt Franciaországig.
A 29 éves sokoldalú jobb hátvéd új csapatában 16 bajnokin kétszer volt eredményes a francia bajnokságban, az Angers és a Nimes elleni sikerből is góllal vette ki a részét, miközben a PSG mindegyik BL-csoportmeccsén pályára lépett, azonban Pochettino kinevezése óta kevesebb lehetőség jutott számára.
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…