Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Zidane szerint a játékvezető hibázott a Sevilla büntetőjénél!

Mint ismert, a Real Madrid hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Sevillával, így nem tudta kihasználni riválisai barcelonai döntetlenjét. A találkozót Zinedine Zidane szerint is befolyásolta a Sevilla kérdéses büntetője.

“Egy dolgot nem értek, ha Militaónál kezezést volt, akkor a Sevilla játékosánál is ugyan ez történt. Két kezezést láttam, mégis a mienket bíráltak csak el… Nem beszéltem a játékvezetővel, de ez lényegtelen már. Dühös vagyok az ítélet miatt, számomra ugyanis nem volt meggyőző az eset, ahogyan nem egyértelmű az sem, hogy manapság mi számít kezezésnek a tizenhatoson belül!” – Fogalmazott Zidane arról az ominózus esetről, miután Eder Militao válláról a brazil levegőben lévő karjára pattant a labda az andalúzok 78. percben értékesített büntetője előtt.

“Összességében elégedett lehetnék a látottakkal, csupán az elmaradt három pont miatt van hiányérzetem. Jól játszottunk, különösképpen a második félidőben, ahol a Sevilla fölé nőttünk. Úgy gondolom megérdemeltük volna a győzelmet, de történt ami történt, ezen már nem tudunk változtatni. A bajnokság mostantól nincs a saját kezünkben, de mindent meg fogunk tenni, hogy megnyerhessük a La Ligát. Három meccsünk van hátra, meg szeretnénk nyerni mind a hármat, és majd meglátjuk, mire lesz ez elég. Csütörtökön és vasárnap újabb fordulók jönnek, azokra készülünk most már.”Értékelte a látottakat a blancók trénere.

 

A három éllovas hátralévő bajnokijai:

Atlético Madrid: Real Sociedad (H), Osasuna (H), Valladolid (V)

Real Madrid: Granada (V), Athletic Bilbao (V), Villarreal (H)

FC Barcelona: Levante (V), Celta Vigo (H), Eibar (V)