Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Nem bírt egymással a Sevilla és a Real Madrid! – videóval

Komoly lehetőséget kapott a Real Madrid gárdája, ugyanis a Sevilla legyőzésével a tabella élére ugorhattak volna. A “Királyi Gárda” viszont hiába támadott többet a találkozón, végül 2-2-es döntetlent játszottak egymással a felek.

Kevés lehetőséget ugyanakkor nagy iramot hozott a Real és a Sevilla meccsének első 20 perce. A hazaiak bevették a Sevilla kapuját Benzema révén, de a gólpasszt adó Odriozola lesen tartózkodott a beadása előtt, így érvénytelenítették a francia csatár gólját. A játékrész felénél aztán előnybe került a Sevilla. Egy szabadrúgás kombináció végén Fernando tudta bevenni a kaput, 0-1! A bekapott gólt követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Real, de közvetlen veszélyt nem tudtak kialakítani, viszont több távoli kísérletüknél is szükség volt Bono bravúrjaira. A szünetig nem jött össze az egyenlítés, így a Sevilla előnnyel vonulhatott pihenőre.

A második félidőben még tovább növelte fölényét a Real, de sokáig állta a sarat a Sevilla. A 65. percig a kapufa mentette meg a vendégeket, ám 2 minutummal később a csereként beálló Asensio már mattolni tudta Bonót, 1-1! Az egyenlítés után viszont ismét igen hamar hátrányba került a Real. Militao kezezése miatt büntetőt ítélt a játékvezető, amit Rakitic értékesített, 1-2! Az újabb bekapott gólt követően viszont nem tudott igazán komoly lehetőséget kidolgozni Zidane csapata, egészen a 94. percig, amikor Kroos Hazardon megpattanó lövése talált utat a hálóba, 2-2! A  végén még Casemiro tévesztette el centikkel a kaput, de végül maradt a 2-2-es döntetlen, ami egyik félnek sem igazán jó eredmény.

Real Madrid – Sevilla 2-2 (0-1)
Helyszín:
Alfredo di Stéfano Stadion Vezette: J. Munuera
Gólszerzők: Asensio (67.), Hazard (90+4.) ill. Fernando (22.), Rakitic (78. – büntető)
Sárga lapok: Casemiro (21.) ill. Suso (56.), Gudelj (85.)
Kiállítás: – ill. –

Real Madrid: Courtois – Marcelo (Gutierrez 66.), Nacho, Militao, Odriozola – Kroos, Casemiro, Modric (Asensio 66.), Valverde – Benzema, Vinicius (Hazard 79.) Vezetőedző: Zinedine Zidane

Sevilla: Bono – Navas, Kounde, Diego Carlos, Acuna – Jordan (Gudelj 84.), Fernando, Rakitic (Torres 88.) – Suso (Oscar 83.), Gomez (En-Nesyri 56.), Ocampos (De Jong 88.) Vezetőedző: Julen Lopetegui

A mérkőzés összefoglalója:

Hamarosan…

A 35. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Real Sociedad 2-0 Elche

Szombat:
Alaves 2-2 Levante
Barcelona 0-0 Atletico Madrid
Cadiz 2-1 Huesca
Athletic Club 2-2 Osasuna

Vasárnap:
Getafe 0-1 Eibar
Valencia 3-0 Valladolid
Villarreal 2-4 Celta Vigo
Real Madrid 2-2 Sevilla

Hétfő:
21:00 Real Betis – Granada

 

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: