“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
A Szombathelyi Haladás a sérüléssel küzdő játékosai hiányának ellenére is behúzta az első két mérkőzést, mely után a Berettyóújfalu szépíteni tudott, így Szombathelyen dőlhetett el a bajnoki cím sorsa.
A mérkőzés elejére kissé rányomta a bélyegét a nagy tét, de inkább a Berettyó irányított, viszont a Haladás jól védekezett, Alasztics Marcell pedig remekül védett. A gólcsend a 10. percben tört meg, ekkor Nagy Kevin passzolta vissza a labdát, – igaz az alapvonalon túlról, ám ezt a játékvezetők nem látták – ami Sándor Mátéról, a Berettyójfalu kapusáról a saját hálójába pattant (1-0). Ezután a Haladás akarata érvényesült, a 15. percben Dróth Zoltán harcolt ki egy büntetőt, de Henrique a kapufát találta el. Nem szomorkodtak sokáig a szombathelyiek, egy perccel később Dróth fülelte le Alvarito passzát és kilőtte a hosszú alsót (2-0). A félidő végére felpörgött a Berettyó, de Alasztics újabb bravúrokkal őrizte a Hali kapuját. A második játékrészt remekül kezdte a Haladás, a 21. percben Nagy Kevin lőtte ki a hosszú felsőt (3-0). A 25. percben Dávid Richárd is betalált, ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta korábbi csapatát, a Berettyóujfalut (4-0). Ezután Sergio Mullor Cabrera lehozta a kapusát, így átállt az öt-a-négy elleni játékra, amit nagyszerűen védekezett le a Hali, sőt Kovács Máté a kapufát is eltalálta. A legvégén kisebb tűzijáték alakult ki Alasztics kapuja előtt, de ő továbbra is remekül állta a sarat, csak a 39. percben tudott túljárni az eszén Nagy Imre (4-1).
Futsal NB I, bajnoki döntő, negyedik mérkőzés:
Szombathelyi Haladás VSE – MVFC Berettyóujfalu 4-1 (2-0)
Gólszerzők: Nagy K. (10., 21.), Dróth (16.), Dávid (25.), ill. Nagy I. (39.)
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?