Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, elképesztő jelenetek szemtanúi lehettek a Dánia – Finnország Eb-mérkőzés nézői az első félidő hajrájában. Christian Eriksen összeesett, újra kellett éleszteni, a meccs félbeszakadt. Szerencsére később a dán klasszis állapotát stabilizálták – erről adott ki hivatalos közleményt a Dán Labdarúgó Szövetség is.
(Photo by Friedemann Vogel – Pool/Getty Images)
„Reggel beszéltünk Christian Eriksennel, aki üdvözölte a csapattársait. Az állapota stabil, jelenleg is a kórházban tartózkodik, ahol további kivizsgálások várnak rá. A krízishelyzet után a nemzeti csapat játékosai és stábja továbbra is ott lesznek egymásnak. Minden szurkolónak, játékosnak, a dán és az angol királyi családnak, valamint a nemzetközi szövetségeknek és kluboknak is szeretnénk megköszönni az őszintén együttérzést, amit Christian Eriksen felé tanúsítottak. Mindenkit arra bátorítunk, hogy a legjobb kívánságait küldje el a dán szövetségnek, és mi mindent megteszünk, hogy ezek eljussanak Christianhoz és a családjához” – tette közzé a DBU.
Update regarding Christian Eriksen. pic.twitter.com/YuKD9hS9LV
— DBU – En Del Af Noget Større (@DBUfodbold) June 13, 2021
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…