Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Ahogy arról beszámoltunk, az már kiderült, hogy leállt Christian Eriksen szíve a Dánia-Finnország Eb-mérkőzésen, de szerencsére sikerült visszahozni, mostanra pedig stabil az állapota, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a hírek szerint már viccelődik is a csapattársaival.
(Photo by Lars Ronbog / FrontZoneSport via Getty Images)
Borzalmas képsorok szemtanúi lehettek a nézők a Dánia-Finnország Eb-csoportmérkőzésen, miután Christian Eriksen összeesett és percekig küzdöttek az életéért. A csapatorvos később elmondta, hogy amikor odaértek hozzá, még lélegzett és volt pulzusa, ez azonban nagyon hamar megváltozott és szívmasszást, illetve defibrillációt kellett alkalmazniuk, de szerencsére sikerült újraindítani a szívét.
Eriksen most kórházban van, stabilizálták az állapotát és a körülményekhez képest jól van. Klubbéli és válogatottbéli csapattársai is beszéltek már vele, és a legfrissebb hírek szerint már viccelődni is volt ereje. A válogatott orvosa, Morten Boesen nyilatkozott az állapotáról és elmondta, hogy Eriksen üdvözletét küldi minden csapattársának:
“Azt hiszem, ti rosszabbul érzitek magatokat, mint én. Én akár edzeni is tudnék most, srácok”
– idézte a dán játékost Boesen, aki azt is elmondta, hogy nagyon megkönnyebbültek, hogy társuknak jókedve van.
Arról még nincs információ, hogy pontosan mi okozta a szívleállást, de az Inter sportigazgatója, Giuseppe Marotta elárulta, hogy játékosuk nem kapta el a koronavírust és nem is volt beoltva, hogy ezzel is megelőzze az ekörül kialakult konspirációkat.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…