Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Egybehangzó nemzetközi lapinformációk szerint minden kérdés eldőlt, az AS Roma mellőzött támadója ismét a kölcsönbeli távozás mezejére léphet…
(Photo by Peter Lous/Soccrates/Getty Images)
Egybehangzó francia lapértesülések szerint az AS Roma együttese és a francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő OGC Nice csapata mindenben megállapodott egymással a “farkasok” holland támadója, Justin Kluivert klubváltásáról, és a beszámolók szerint a tehetséges csatár 10 millió eurós vételi opcióval kerülhet kölcsönben a francia klubhoz.
A 22 esztendős szélső három évvel ezelőtt igazolt át nevelőegyesületétől, az Ajaxtól közel 19 millió euró ellenében a Giallorossihoz, ahol azonban csak epizódszereplő tudott lenni, minden sorozatot figyelembe véve 68 mérkőzés alatt csatár létére mindössze 9 alkalommal talált be. Kluivert nem találta meg a számításait első két évében a Serie A-ban, ezért múlt ősszel a Roma a Bundesligában érdekelt RB Leipzig csapatához irányította őt kölcsönben, s Németországban bár akadtak ígéretes mozzanatai, 19 bajnoki mérkőzésen mindössze három találatig jutott, így az évad végeztével a lipcseiek sem marasztalták őt. A holland válogatottban két meccset játszó fiatal támadó eddig sehol nem találta meg igazán a számításait.
Justin Kluivert édesapja, Patrick annak idején többek közt az Ajax, az AC Milan és a Barcelona játékosai közt szerepelt, ezidáig túl magasra téve a lécet fia számára.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…