Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
A korábbi sikertelen tárgyalásoknak köszönhetően végül a Lega B érvényben hagyta az eddigi döntést, és a Chievo Verona csapata a kizárás sorsára jutott az olasz másodosztályból…
Miután ezidáig minden érintett szervezet elutasította a Chievo Verona csapatának fellebbezését, melyet az anyagi okok miatt a másodosztályú versenyengedély megvonása miatt tettek, az olasz másodosztály (Serie B) vezetése hivatalosan is bejelentette az együttes kizárását.
A Lega B közlemény formájában azt is tudatta, hogy a “repülő szamarak” megüresedett helyén a tavalyi legjobb kieső Cosenza csapata vehet részt a Serie B 2021-2022-es idényében.
Az élvonalban 2001-től 18-ból 17 szezont lehúzó Chievo a 2018-2019-es szezon végeztével sereghajtóként esett ki a Serie A-ból, azóta pedig az elmúlt két idényben nem tudta kiharcolni a feljutást a másodosztályból. A mostani döntések értelmében csak a Serie D-ben indulhatnak el ősszel, és éppúgy a visszasorolás sorsára jutnak, mint az elmúlt években többek közt a Palermo, a Bari, a Siena vagy a Cesena csapata.
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…