Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar válogatott csütörtök este súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett az Anglia elleni világbajnoki selejtezőn, de sajnos a pályán kívüli események miatt is emlékezetes maradt az összecsapás…
(Photo by MB Media/Getty Images)
Az MLSZ közleményt adott ki arról, hogy a lelátói rasszizmus minden formáját elítéli, miután az angolok a megkülönböztető atmoszférára panaszkodtak, és az angol szövetség vizsgálatot kezdeményezett a nemzetközi szövetségnél. A FIFA péntek este az alábbiakat közölte:
“A hivatalos jelentések elemzése után a FIFA vizsgálatot indított a tegnap esti Magyarország–Anglia mérkőzésen történt incidensek miatt. A FIFA ismételten megerősíti, hogy továbbra is határozottan elutasítja a rasszizmus, az erőszak, a megkülönböztetés és a visszaélés minden formáját. Teljesen egyértelmű, hogy zéró toleranciát alkalmazunk az ilyesfajta utálatos viselkedéssel szemben a labdarúgásban.”
Korábban az MLSZ úgy fogalmazott, hogy “a Puskás Arénába kilátogató hatvanezer szurkoló elsöprő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat. Éppen az ő védelmükben van szükség a rendbontók beazonosítására és szigorú megbüntetésére. A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megtette/megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ. Az esetleges pénzbüntetést polgári peres eljárás keretében a szövetség az elkövetőkre hárítja, emellett a sportrendezvényekről történő 2 éves kizárásra számíthatnak az eljárás végén.”
Az ügynek még lesz folytatása, a történteknek bizonyosan következményei lesznek.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…