Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Ugyan megnehezítette a Paris Saint-Germain dolgát, Kylian Mbappé és Lionel Messi klasszisa döntő hátrány volt a Leipzig számára. A német együttes három forduló után pont nélkül áll a Bajnokok Ligája „A” csoportjában.
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
Nem sok jót várhatott tegnap este a lipcsei együttes a sokkal erősebb kerettel rendelkező PSG ellen. Jesse Marsch tulajdonképpen már a mérkőzés előtt feltette kezeit, miszerint „Lionel Messi ellen akár hét védővel is kiállhatnánk…”. Nos, végül nem ennyi bekkel játszott a Red Bull által megtolt gárda. A vendégek becsülettel helytálltak, sőt még vezettek is 2-1-re Párizsban, ám végül beigazolódott a papírforma.
Három meccsen három vereség a Leipzig mérlege a BL-ben, a bajnokságban pedig szintén szenvednek Gulácsi Péterék. Igaz, a magyar válogatott kapusa, sőt még Willy Orban is a jobbak közé tartozik a csapatban. Sajnos Szoboszlai Dominik tegnap még csak be se állhatott a padról. Marsch edző állása egyre nagyobb veszélyben lehet, de az újabb vereség után higgadta nyilatkozott:
„Jól játszottunk, és irányítottunk a meccs nagy részében. Ez nehéz helyzetbe hozta a Paris Saint-Germaint. Megszereztük a vezetést is, jó helyzetben voltunk, de nagyokat hibáztunk, és így nehéz elfogadni a végeredményt. Messi és Mbappé nem igényel sok időt vagy teret a gólszerzéshez. Ha túl akarunk élni ebben a sorozatban, nem szabad hibázni.”
– füstölgött az amerikai tréner.
A Leipzig a hétvégén a Greuther Fürth elleni bajnokin javíthat.
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…