Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Lille OSC közleményt adott ki arról, hogy a januári átigazolási időszak folyamán távozik Jonathan Ikoné…
(Photo by Marcio Machado/Eurasia Sport Images/Getty Images)
A korábbi híreknek megfelelően a Fiorentinában folytatja pályafutását Jonathan Ikoné. A Lille közleménye alapján a két klub mindenben megegyezett a francia válogatott támadó kapcsán. Olaszországban majd január 3-án kezdődik meg az átigazolási időszak, de Ikoné engedélyt kapott arra, hogy az edzéseken már részt vegyen Firenzében.
Jonathan Ikonét 2018 nyarán a PSG-től igazolta le a Lille OSC. A francia futballista rövid időn belül alapember lett új csapatában. Fontos szerepét mi sem bizonyítja jobban, hogy három és fél év alatt 150 találkozón lépett pályára, ráadásul ezen időszak alatt mindössze 2(!) bajnokit hagyott ki. Hatalmas részt vállalt ő is a 2020/2021-es idényben megnyert bajnoki címből, valamint természetesen abban, hogy a gárda idén továbbjutott a BL-csoportkörből.
Jonathan Ikoné ez idáig négyszer kapott lehetőséget a francia válogatottban, legutóbb 2020 szeptemberében volt kerettag. A Fiorentina 14 millió euró ellenében szerezte meg a játékjogát, továbbá a szerződés tartalmaz további 1 millió eurós bónuszt, illetve a jövőbeli eladásából befolyó összeg 15%-a a Lille-t fogja illetni.
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”