Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
2021 az egyik olyan évként marad meg a futballszurkolók emlékezetében, amikor több, nagy rekordot is megdöntöttek. Lássuk, mik voltak ezek közül is a legnagyobbak!
(Photo by John Berry/Getty Images)
Az eddigi hatszoros Aranylabda-győztes Lionel Messit ismét a világ legjobb játékosának koronázták meg, mivel 2021-ben megkapta a hetedik Aranylabdáját is. Így az argentin labdarúgó lett az első olyan játékos a futball történetében, aki a legtöbb Aranylabdát nyerte. Messit Cristiano Ronaldo követi összeesen öt elismeréssel.
Emellett Messi lett a történelem első olyan játékosa, aki három évtizeden belül is átvehette a díjat. Első Aranylabdáját 2009-ben, 22 évesen kapta, míg a hetediket 34 évesen, 2021-ben nyerte, így a 2000-es, 2010-es és 2020-as években is begyűjtött egyet.
Cristiano Ronaldo 2021-ben megelőzte Ali Dájit a válogatott színekben szerzett gólok számában: a 36 éves játékos immáron 115 találatnál tart a portugál válogatottban.
A portugál támadónak 180 meccs kellett a 110 gól megszerzéséhez, míg Ali Dáji 1993 és 2006 között 149 találkozón érte el 109-et az iráni válogatottban, így mindössze nekik sikerült csak több mint 100 gólt szerzniük nemzetközi szinten.
Jack Grealish lett a futballtörténelem legdrágább brit játékosa és egyben a Premier League legdrágább igazolás is. Grealish 105,75 millió fontért igazolt az Aston Villából a Macnehester Citybe 2021 nyarán.
A nyári Európa-bajnokságon kétszer is megdőlt a legfiatalabb játékos rekordja. Először az angol válogatott támadója, Jude Bellingham lett a legfiatalabb játékos az Eb-k történetében, amikor 17 évesen és 349 naposan pályára lépett a horvátok elleni csoportmérkőzésen, majd mindössze hat nappal később a lengyel válogatott középpályása, Pogon Szczecin ezt is megdöntötte 17 évesen és 249 naposan, amikor a spanyolok elleni csoportmérkőzésen.
Robert Lewandowski 2021-ben is kivételes szezont futott. A lengyel támadó ráadásul megdöntötte a legendás német játékos, Gerd Müller rekordját, aki egy idényen belül 40 gólt szerzett klubjában. Lewandowski a 2021-es naptári évet végül 43 találattal zárta a bajor csapatban.
Forrás: VPN Sports
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”