A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
Elképesztő végjátékot hozott az angol élvonalbeli bajnokság 17. fordulójának bepótolt mérkőzése: a Tottenham Hotspur a ráadásban, gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatokban fordított a Leicester City ellen. Antonio Conte együttese végül 3–2-es sikert aratott.
(Photo by Tottenham Hotspur FC/Tottenham Hotspur FC via Getty Images)
Az összecsapások számában lemaradó Spurs számára nem indult túl jól a visszatérés, ugyanis a Leicester a 24. percben, Patson Daka révén megszerezte a vezetést. Az észak-londoniak azonban remekült reagáltak a helyzetre, nem estek szét, a játékukban benne volt az egyenlítés: ez még a szünet előtt össze is jött, az utóbbi hetekben egyre jobb formában lévő Harry Kane jegyezte a találatot. A szünetben tehát döntetlennel vonultak a felek az öltözőbe.
A második játékrészben már nehézkesebben mozgott Conte támadógépezete, ami annak is köszönhető, hogy az egyik legfontosabb láncszem Son Heung-Min sérüléssel bajlódik. Az események leginkább a hajrára pörögtek fel, mindkét mester jól cserélt: a Rókák részéről a padról beszálló Harvey Barnes készítette elő James Maddison gólját, amivel a Tottenham hátrányban vághatott neki az utolsó negyedórának. Amikor már úgy tűnt, eldőlt a három pont sorsa ekkor érkezett Steven Bergwijn: a holland támadó a 94. percben még sárga lapot kapott, ám néhány pillanattal később egalizálta az eredményt. Az igazán nagy csattanó csak ezután érkezett: Kane játszotta meg Bergwijnt közvetlenül a végső sípszót megelőzően, aki nem is hibázott, így a vendégek végül elégedetten távozhattak a King Power Stadionból.
Anglia, Premier League, 17. forduló
Leicester City FC – Tottenham Hotspur FC 2–3 (1-1)
Helyszín: King Power Stadium; Játékvezető: Jonathan Moss
Gólszerzők: Daka (24.), Maddison (76.), ill. Kane (38.), Bergwijn (90+5., 90+7.)
Sárga lap: Choudhury (55.), ill. Sánchez (59.), Bergwijn (90+4.)
Leicester: Schmeichel – Albrighton, Söyüncü, Vestergaard, Thomas (Justin 53.) – Tielemans, Choudhury, Dewsbury-Hall (Soumaré 88.) – Maddison – Daka (Barnes 65.), Lookman. Vezetőedző: Brendan Rodgers.
Tottenham: Lloris – Emerson Royal (Doherty 46.), Tanganga, Sánchez, Davies, Reguilón (Bergwijn 79.) – Skipp, Höjbjerg, Winks (Lo Celso 74.) – Kane, Lucas Moura. Vezetőedző: Antonio Conte.
A találkozó videós összefoglalója:
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista élmezőnye:
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…