Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Távozott Újpestről a korábbi magyar válogatott szélső, Stieber Zoltán. A rutinos futballista 1,5 évet töltött el a lila-fehéreknél, ahol utánpótlás szinten már megfordult korábban. Stieber azonban a fővárost nem hagyta a háta mögött, hiszen az MTK Budapest színeiben folytatja pályafutását…
Az Újpest és természetesen az MTK Budapest is megerősítette Stieber Zoltán klubváltását. A magyar nemzeti együttesben 26-szor pályára lépő támadó 1,5 évre igazol új klubjába, ahol volt edzője, Márton Gábor tölti be a vezetőedzői posztot. A két fél Zalaegerszegen dolgozhatott együtt, igaz csupán egy fél szezon erejéig.
Stieber Zoltán külföldön az Aston Villánál pallérozódott, viszont a felnőtteknél tétmérkőzésen sosem kapott esélyt. Angliából aztán Németország fele vette az irányt, ahol éveket töltött el. Első klubja a Tus Koblenz volt, majd később megjárta az Aachent, a Mainzot, a Fürthöt, a Hamburgot, a Nürnberget és a Kaiserslauternt. A német élvonalban 50, míg a másodosztályban 129 találkozón lépett pályára, mindkét ligát egybe véve 32 találatot és 44 gólpasszt jegyzett. Stieber hazatérése előtt az MLS-ben szereplő DC Unitedhoz igazolt, ahol 44 mérkőzésen 6 gól és ugyan ennyi assziszt fűzödött a nevéhez.
Stieber Zoltán a magyar válogatottban 2011 szeptemberében mutatkozott be, első gólját a litvánok ellen szerezte 2015 júniusában, majd később még a finnek és a 2016-os Eb-n az osztrákok hálóját vette be.
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!