A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Pontosan 39 évvel ezelőtt született Képler Laveran Lima Ferreira, azaz Pepe, akit egyetlen futballszurkolónak sem kell bemutatni. A jelenleg az FC Portoban futballozó védő bár közeledik a 40-hez, még nem gondolkodik a visszavonuláson.
(Photo by Danilo Di Giovanni/Getty Images)
Pepe először 2004-ben, 21 évesen csatlakozott az FC Porto csapatához, majd három évvel később leigazolta a Real Madrid, ahol kereken 10 évig futballozott. 2019-ben tért vissza a portugálokhoz egy rövid török kaland után, és azóta is alapember a csapatban.
Pepe stabil kezdő Sérgio Conceicaónál, ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is ő viseli. Most épp egy piros lap miatt az eltiltását tölti, de továbbra is a csapattal edz.
A portugál védő ma töltötte be a 39. életévét, de továbbra is éhes a sikerre, a játéka sem kopott sokat, így a portugál A Bola lap szerint még nem is gondolkodik azon, hogy befejezze a profi labdarúgó-pályafutását.
Pepe szerződése 2023-ban jár le az FC Portónál, és igen valószínű, hogy ki is tölti azt. Ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 19 mérkőzésen lépett pályára és egy gólpasszt is kiosztott, csapata pedig jelenleg vezeti a portugál bajnoki tabellát.
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…